ÍzBirodalom: Amikor a növekedés után a fókusz válik a legfontosabbá

Az ÍzBirodalom története 2012-ben indult, szinte egy véletlennek köszönhetően. Tálos Krisztián hét év külföldi munka után tért haza, amikor egy barátja figyelmébe ajánlott egy bezárt büfét: a hely berendezve állt, gyakorlatilag csak újra kellett nyitnia. A szakácsként végzett vállalkozó ekkor még egyedül dolgozott, naponta mintegy 300 munkavállalót kiszolgálva. A fordulatot az hozta, amikor a büfé mellett hidegtálakat kezdett készíteni a cég vendégeinek. A híre szájról szájra terjedt, egyre több magánmegrendelés, hétvégi főzés és rendezvény találta meg.

Amikor a büfének helyet adó vállalkozás megszűnt, Krisztián saját házuk udvarán, nagyjából egymillió forintból épített egy apró konyhát. Pizza és hamburger, majd reformételek és napi menük, hidegtálak, rendezvények és lakodalmak következtek. A vállalkozás fejlődését sokáig nem előre megírt üzleti terv, hanem a felismert vevői igényekre adott gyors válaszok hajtották. Amikor új lehetőség érkezett, kipróbálták; amikor nőtt a kereslet, újabb embert és kapacitást állítottak munkába.

A növekedés azonban egy idő után saját korlátaiba ütközött. Napi 300–400 menü, három kiszállító autó, többféle szolgáltatás és folyamatos rendezvények mellett a működés egyre nehezebben volt átlátható. Krisztián saját megfogalmazása szerint a helyzet már „kaotikus” lett. Egy baleset és gerincsérülés kellett ahhoz, hogy felismerje: nem lehet ugyanígy tovább dolgozni. Ekkor a vállalkozásfejlesztés iránya megfordult, a még több vállalási lehetőség keresése helyett az lett a kérdés, hogy mi az, ami valóban fontos.

Ez az ÍzBirodalom egyik legérdekesebb vezetői tanulsága. A növekedés nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindent nagyobbra kell építeni. Néha éppen az a jó üzleti döntés, ha a vállalkozó megtalálja azt a méretet és piaci rést, amelyben a legnagyobb értéket tudja nyújtani. Krisztián maga is úgy látja, hogy cége akár többszörösére nőhetett volna, de olyan kompromisszumok árán, amelyek veszélyeztetik azt a minőséget, amelyre a vállalkozás neve épült. „Ahhoz sosem akartam a nevemet adni, hogy csak azért csináljunk valamit, hogy még több pénzt keressünk…” – fogalmaz az interjúban.

A történet ugyanakkor egy klasszikus kisvállalati vezetői dilemmát is megmutat: hogyan válik a szakemberből vezető? Krisztián ma is aktívan részt vesz a termelésben, reggel együtt kezd a kollégáival, este sokszor ő zár, és saját bevallása szerint nehezen adja ki a kezéből a feladatokat. Ez segített megőrizni az évek alatt kialakított ízvilágot és minőséget, ugyanakkor korlátot is állít a további növekedés elé. A 8–9 fős vállalkozás működése ma még erősen kötődik a tulajdonos személyes jelenlétéhez és tudásához.

A cég másik különlegessége, hogy ismertségét szinte klasszikus marketing nélkül építette fel. Krisztián sokáig tudatosan a szájhagyomány erejében hitt: egy jól sikerült rendezvényből újabb megrendelések születtek. Mára éppen az ellenkező probléma jelentkezik: nem újabb és újabb értékesítési csatornákra van szüksége, hanem arra, hogy a meglévő keresletet kezelhetővé tegye. Egy időben telefonon, SMS-ben, Messengeren és e-mailben párhuzamosan érkeztek a megrendelések, ami már önmagában komoly szervezési terhet jelentett.

Krisztián számára a vállalkozás valódi értékét nem annak nagysága adja. Az a pillanat jelenti a visszaigazolást, amikor egy rendezvény végén megköszönik a munkát, vagy amikor egy asztalnál az ételről beszélgetni kezdenek. A hosszú évek alatt az ÍzBirodalom neve helyben összekapcsolódott a megbízhatósággal és a minőséggel. A történet talán legfontosabb tanulsága ezért az, hogy a növekedésnek nem önmagában kell célnak lennie. A jó vállalkozásnak azt kell tudnia, hogy miben akar még jobbá válni.